HIRDETÉSEK

2023. március 19. – Nagyböjt 4. vasárnapja

1. Ma délután 16.00 órától szeretettel várjuk a gyerekeket, fiatalokat közös játékra a plébánia közösségi termében.
2. A nagyböjti időben templomunkban minden pénteken a szentmise előtt 17.15-től keresztutat járunk. Szeretettel várunk mindenkit!
3. A héten csak a következő hittanórák, katekézisek, foglalkozások lesznek: szerdán 19.00 órától felnőtt katekézis, pénteken 16.00 órától elsőáldozási hittan, szombaton 15.00 órától zeneóra.
4. Március 24-25-én lesz a 24 óra az Úrért lelki nap. A program megtalálható a hirdetőtáblán és a Facebook oldalon is. Az éjszakai szentségimádásra előre fel lehet iratkozni, ez azért, hogy lássuk a lefedettséget, valamint feliratkozás nélkül bármelyik programba be lehet csatlakozni. A Láthatatlan színházra, amit a fiatalok vezetnek, kérjük szintén a feliratkozást, ugyanis ott személyes, egyéni részvétel van, és ebből kifolyólag korlátozott a létszám. Szeretettel várunk mindenkit!
5. Március 20-án lesz a Szent József plébániatemplom búcsúja, 17.00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak! Ez alkalomból templomunkban március 20-án reggel 08.00 órakor lesz szentmise.
6. Március 25-én lesz a máriás lelkiségű csoportok találkozója a nagyváradi Székesegyházban. A program megtalálható a hirdetőtáblán. Kérjük, hogy részvételi szándékukat március 20-ig jelezzék, hogy a létszámot továbbítani tudjuk.
7. Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén templomunkban két szentmise lesz. Reggel 08.00 órakor, amelynek keretében a Vincés Nővérek megújítják fogadalmukat; este 18.00 órakor, amelynek keretében a Lelki adoptálás vállalása is történik. Akik szeretnének jelentkezni a lelki adoptálásra, kérjük, hogy péntek estig jelezzék a plébánián. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató megtalálható a kis asztalon.
8. Nagyböjt keddjein a 300 éves jubileumát ünneplő Nagyvárad- Újvárosi Szent László templom Missziós Napokat szervez, amelynek programjai szintén megtalálhatóak a hirdetőtáblán.
9. A nagyböjti időben az alamizsnálkodás jegyében tartós élelmiszereket, tisztítószereket gyűjtünk a rászoruló családok megsegítésére. Az adományokat a Katalin szobor alá lehet helyezni. Akik pénzadománnyal szeretné támogatni a kezdeményezést, adományait a kék perselybe helyezheti.
10. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe a Vasárnap című hetilap lelki írásait, tanításait!

ÁLDOTT NAGYBÖJTI IDŐT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!