2022. március 6. – Nagyböjt 1. vasárnapja

1. Ma a szentmisék végén a hamvazkodás szertartásán vehetnek részt mindazok, akik Hamvazószerdán nem tudtak eljutni a szentmisékre.
2. A héten a szokott időkben lesznek a gyerekek és fiatalok hittanórái. Kedden 19.00 órától fiatal felnőtt katekézis, szerdán 18.45-től felnőtt katekézis lesz.
3. Március 6-án és 13-án az egyházmegye templomaiban gyűjtést szervezünk a háborús menekültek megsegítésére. Ezeket a pénzadományokat a püspökség a Caritason keresztül juttatja el a rászorulók részére.
4. Ugyanakkor plébániánkon és a város több templomában és helyszínén a plébániánk mellet működő Szent Vince Társaság (SSVP) gyűjtést szervez a Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére. A részletekről a plakáton lehet olvasni.
5. A nagyböjti időben pénteken és vasárnap 17.15-től keresztút lesz a kápolnában.
6. Idén is készült nagyböjti útravaló a gyulafehérvári kispapok elmélkedéseivel. Szeretettel ajánljuk mindenkinek.
7. A szentmisékért felajánlott adományokat a püspökség az idei évtől 30,- lejben határozta meg.
8. Már kitölthető a kereset utáni adó 3,5 %-áról szóló rendelkezés a plébánia számára. Lehet ajánlani és vinni ismerősöknek, munkatársaknak is. Köszönjük szépen!
9. A templom felújítási munkálatai folyamatosan haladnak. Néhány nap múlva befejezik az ablakcserét is. Még sok munkálat van hátra, de reményeink szerint sikerül mindent rendben elvégezni. A cég munkálatai után még hátra lesz a padok, ajtók festése, világítótestek felszerelése. Az idei évben eddig (január, február) 8881,- RON adomány gyűlt össze a felújítási munkálatokra. Az adományokat továbbra is gyűjtjük, hogy a járulékos munkálatokat is el tudjuk végezni. Köszönjük adományaikat!
10. A Vasárnap című hetilap aktuális számában többek között egy interjút olvashatunk Böjte Csaba atyával! Szeretettel ajánljuk a Kedves Hívek figyelmébe!

MINDENKINEK ISTEN ÁLDÁSÁT KÍVÁNJUK AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HÉTRE!