HIRDETÉSEK

2022. február 20. – Évközi 7. vasárnap

1. Kedden 17.00 órától ovis hittan, 19.00 órától fiatal felnőtt katekézis, szerdán 18.45-től felnőtt katekézis, pénteken 16.00 órától elsőáldozási felkészítő, 19.00 órától pedig ifjúsági hittan lesz.
2. Az idei évben július 8-13. között 6 napos buszos plébániai zarándoklatot szervezünk Rómába és Assisibe. Minden információ megtalálható a plakáton és a honlapon. Kérjük az érdeklődőket, hogy február végéig jelezék részvételi szándékukat, hogy tovább tudjuk szervezni a zarándoklatot.
3. A házszentelések adományaiból 11.440,- lejt tudtunk betenni a plébánia kasszájába, amit a templomfelújításra fordítunk. Köszönjük szépen mindenkinek!
4. Hétközben délutánonként, kora esténként várjuk azokat az önkéntes férfiakat, akik az ajtók tisztításában, csiszolásában tudnak segíteni.
5. Február 27 és március 1 között lesz a Szent László templomban a fogadalmi triduum. Ezeken a napokon 17.00 órától szentségimádás, 18.00 órától szentmise lesz a Szent László templomban, amelynek szónoka Ft. Rajna József lesz. Szeretettel várják a Kedves Híveket!
6. Plébániánkon az elsőáldozás június 12-én, 10.00 órakor lesz.
7. A Vasárnap című hetilap Mostani számában olvashatjuk a Dolhai Attilával készült interjú folytatását. Szeretettel ajánljuk a Kedves Hívek figyelmébe!

MINDENKINEK ISTEN ÁLDÁSÁT KÍVÁNJUK AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HÉTRE!