HIRDETÉSEK

2021. július 4. – Évközi 14. vasárnap

1. Ma délután 16.00 órától csendes szentségimádás, 17.00 órától vezetett szentségimádás lesz, amely a szentmise előtt szentségi áldással zárul.
2. A Rózsafüzér Társulat júliusi imaszándéka: „A családok megújulásáért, a férjek és az édesapák szerepének jó betöltéséért”. Hétfőn, a szentmise után szeretettel várjuk a Rózsafüzér Társulat tagjait a megszokott találkozóra.
3. Előre hirdetjük, hogy július 18-al kezdődően megszűnik a vasárnap esti szentmise és visszaáll a járvány előtti vasárnapi miserend, aminek értelmében vasárnaponként templomunkban 08.00 és 10.00 órakor lesznek szentmisék.
4. Újrakezdjük a szervezést a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek záró szentmiséjére Ferenc pápa is ellátogat. A tervek szerint szeptember 10-12. (péntek-vasárnap) napokon lennénk Budapesten és kapcsolódnánk be a programokba. Pénteken a délutáni órákban érkeznénk Budapestre, és a program a következő lenne. Pénteken a város és a kongresszus néhány helyszínét látogatnánk meg. Pénteken este a fiatalok a Forráspontot tudnak részt venni. Szombaton délelőtt a Margit-szigeten lesznek programok, délután a Parlementnél lesz szentmise, ahonnan fáklyás körmenet lesz a Hősök teréig. Vasárnap délben a pápai szentmisén veszünk részt. A programok ingyenesek, viszont regisztrálni kell. Ezért kérjük, hogy aki részt szeretne venni, jelezze a plébánia felé augusztus 10-ig. Ami a költségeket jelenti: az utazás, a budapesti közlekedés és az étkezés. A budapesti tömegközlekedés 3 napra 4150,- Ft-ba kerül. A Budapestig és vissza történő közlekedést a létszám függvényében tudjuk majd pontosítani. A szállást is igyekszünk minél egyszerűbben, a saját rendi lehetőségeinket is felhasználva megoldani. Ez is sokban függ a létszámtól. A szabadtéri szentmisékre és körmenetre nem kérnek oltási igazolványt. Reméljük, ez nem fog változni.
5. Szent József szobra alá egy doboz lett elhelyezve, amelybe imaszándékokat lehet tenni a Szent József év kapcsán. Ezt a dobozt majd a püspökségre továbbítjuk, ahol az imaszándékokat összesítik.
6. A Vasárnap című hetilap mostani számában olvashatunk a szeretethiányról mint betegségről, a tíz éve boldoggá avatott Scheffler János püspökről, valamint Hans Urs von Balthasar teológus gondolataiból is.

MINDENKINEK ISTEN ÁLDÁSÁT KÍVÁNJUK AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HÉTRE!