HIRDETÉSEK

2021. március 21. – Nagyböjt 5. vasárnap

1. A jövő héten egy nagyböjti lelkigyakorlatos útra hívunk mindenkit szeretettel az esti, 18.00 órai szentmisék keretében. A hét folyamán, az egyes napokon Jézus 7 szaváról fogunk elmélkedni, amelyeket a kereszten mondott. A héten a Mária Rádió templomunkból közvetíti a szentmiséket.
2. Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, templomunkban 10.00 és 18.00 órakor lesznek szentmisék. A 10.00 órai szentmise keretében teszik le ígéretüket mindazok, akik vállalják a lelki adoptálást veszélyben lévő, vagy meg nem született magzatokért. Akik ezt vállalni szeretnék, kérjük jelezzék március 23-ig a sekrestyében. A lelki adoptálással kapcsolatos tájékoztatást megtalálhatják a kitett lapokon, a plébánia honlapján és Facebook oldalán, vagy személyesen is érdeklődhetnek a plébánián.
3. A nagyböjt idején templomunkban pénteken és vasárnap 17.00 órától keresztútra hívunk és várunk mindenkit szeretettel.
4. Még tart a nagyböjti gyűjtés: tartós élelmiszereket, tisztítószereket, tisztálkodási szereket gyűjtünk, amelyeket majd Húsvét előtt eljuttatunk rászoruló emberekhez, családokhoz. A tárgyi adományokat Katalin-nővér szobra alá lehet helyezni. Aki pénzadománnyal szeretné ezt a kezdeményezést támogatni, adományát a kék színű perselybe helyezheti. Ezekből is tartós élelmiszereket vásárolunk majd. Isten fizesse mindenki áldozatát és az eddigi adományokat!
5. Virágvasárnap a 10.00 órai szentmise keretében lesz a hagyományos barkaszentelés.
6. Virágvasárnap előestéjén, 19.00 órától a püspök atya vezetésével közös szentségimádás lesz a Székesegyház előtt a következő felhívással: „Fogadjuk be Jézust életünkbe, és tartsunk ki mellette a megpróbáltatás idején! A mindennapi tanúságtételhez merítsünk erőt Jézus szenvedéséből és kereszthalálából. Ez vezessen bennünket a húsvéti örömhöz!”
7. A Vasárnap című hetilap mostani számában többek között olvashatunk a meditációról, a jó gyónásról és a Piarista Rendről, a magyar tartomány alapításának 300. évfordulója alkalmából.

Mindenkinek gyümölcsöző nagyböjti utat kívánunk Isten áldásával!