1. december 10. – Advent 2. vasárnapja

 

  1. Az adventi időben folytatjuk a reggeli szentmiséket, amellyel karácsony ünnepére, Krisztus érkezésére készülünk. Ezért az adventi időben templomunkban hétfőtől szombatig 06:00 órától hajnali szentmisét tartunk, amelyre szeretettel várunk mindenkit. A mise után reggeli teára és harapnivalóra várjuk a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Az esti szentmisék változatlanul 18:00 órakor lesznek.
  2. A következő hetekben is tart az élelmiszer, valamint pénzadomány gyűjtés a rászorulók megsegítésére. A pénzadományokat a kis asztalon lévő (kék színű) perselybe lehet betenni, a tartós élelmiszereket pedig a sekrestyébe kérjük behozni. Ezekből csomagokat állítunk össze, melyeket karácsonyra plébániánk rászorulóihoz juttatunk el. Előre is köszönjük támogatásukat!
  3. Advent 2., 3. és 4. vasárnapján, a délelőtt folyamán itt a templom előtt jótékonysági vásár lesz azokból a termékekből, melyet plébániánk hívei készítettek. Az így összegyűlt adományokat rászorulók megsegítésére szeretnénk fordítani.
  4. Ma délután 17:00 órától, a megbeszéltek szerint, szeretettel várjuk a gyerekeket és fiatalokat egy Szent Miklóst felidéző és megelevenítő közös programra. Édes vagy sós harapnivalót is lehet hozni.
  5. Ma este 19:00 órától várjuk megbeszélésre mindazokat, akik végzik a hétköznapok lelkigyakorlatát.
  6. December 14-én, a hónap második csütörtökén, 19:00 órától ifjúsági szentségimádás lesz. Szeretettel várjuk a fiatalokat, és mindazokat, akik a fiatalokkal és a fiatalokért szeretnének imádkozni!
  7. Köszönjük azon családok és személyek közreműködését, akik az adventi vásár előkészítésében és lebonyolításában segítettek. Isten fizesse áldozatukat!
  8. A Vasárnap című hetilap aktuális számában több írást találhatunk az adventi idő szokásairól és a várakozás megéléséről, valamint betekinthetünk a körülöttünk zajló egyházi élet eseményeibe.

 

Mindenkinek áldott adventi időszakot kívánunk!