HIRDETÉSEK

 

  1. március 19. – Nagyböjt 3. vasárnapja
  2. Ezzel a vasárnappal kezdődően templomunkban a Szent László Év keretében tematikus prédikációk lesznek. A három vasárnap témája: Szent László, az alapító; Szent László, a gondoskodó; Szent László az életszentség útján. A három vasárnap előkészítője a nagyváradi plébániák találkozójának, mely 2017. április 6-án lesz a nagyváradi székesegyházban.
  3. Március 20-án, hétfőn Szt. József ünnepe, március 25-én, szombaton pedig Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. Templomunkban mindkét ünnepen a szentmise 18.00 órakor lesz.
  4. Egyházmegyénk minden templomában idén is megrendezésre kerül a 24 óra az Úrért nevű lelki program. A program március 24-én, pénteken a keresztúttal és esti szentmisével kezdődik, és március 25-én, szombaton az esti szentmisével zárul. A részletes program a hirdetőtáblán olvasható. Bátorítjuk a Kedves Híveket, vegyenek részt minél több eseményen, mely nagyböjti készületünkben, az Úrral való kapcsolatunkban szeretne segíteni.
  5. A 24 óra az Úrért nevű lelki program keretében két hosszabb szentségimádási alkalmunk is lesz: péntek éjszaka és szombat délután. Aki egy órányi szentségimádást tud vállalni, kérjük, iratkozzon fel a kitett lapra, olyan módon, hogy minden órában legalább két személy legyen jelen a templomban. Köszönjük szépen!
  6. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 25-én 16.00 órától a nagyváradi keresztény felekezetek képviselői csatlakoznak a Menet az életért elnevezésű ökumenikus felvonuláshoz, amely egy határozott és nyilvános állásfoglalás az élet értéke, a család és a magzat védelme mellett. A menet a Szent László-térről indul és a Szülészetig tart.
  7. A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum szeretettel várja a jelentkezőket a jövő tanévben induló iskolaelőkészítő osztályba. Az iskola szórólapja a templom előteréből elvihető.
  8. Megkezdődött a személyi jövedelemadó 2%-áról való rendelkezés időszaka. Erről az összegről minden aktív munkavállaló szabadon rendelkezhet, valamint azok a nyugdíjasok, akik magas összegű nyugdíjuk után adóznak. A személyi jövedelemadó 2%-ával plébániánkat is támogathatják. A kitöltendő ív a templom bejáratánál található, és a sekrestyében lehet leadni. Köszönjük szépen azok felajánlását, akik ezúton is plébániai közösségünket támogatják!