HIRDETÉSEK

2022. november 20. – Évközi 34. vasárnap
Krisztus a Mindenség Királya

1. A mai nappal elkezdjük a búcsú előtti kilencedet, amelyet a szentmisék végén imádkozunk el.
2. Ma a szentmisék után a fiatalok készítenek elő sütemény vásárt. A süteményekért felajánlott adományokat Bíró Éva kezelésére gyűjtik.
3. A kis asztalon a kék perselybe a következő hetekben elhelyezett adományokat szintén Bíró Éva kezelésének megsegítésére gyűjtjük.
4. Templomunk búcsúünnepe november 28-án, hétfőn, 18.00 órakor lesz. Az ünnepi szentmisét, amelynek keretében megáldjuk a felújított templomot, Exc. Böcskei László püspök atya celebrálja. Örömmel várjuk a Kedves Híveket és minden zarándokot!
5. A búcsúra készülve, szombaton 09.00 órától kérjük a Kedves Hívek segítségét a templom és a templomudvar takarításában.
6. Ma délután 16.00 órától játékdélután lesz a plébánián 19.00 óráig. Szeretettel várjuk a gyerekeket, fiatalokat!
7. A héten szerdán 16.00 órától ovis, kisiskolás hittan, pénteken 16.00 órától elsőáldozási felkészítő, szombaton 15.00 órától gyerekkórus lesz.
8. Csütörtökön és szombaton 16.00 órától mindenkit, kicsiket és nagyokat várunk szeretettel a plébániára, ahol a püspökségen szervezett adventi vásárra készítjük elő a díszeket, dekorációkat, termékeket, amit a vásáron.
9. Ugyancsak szombaton 16.00 órától közös adventi koszorú készítés lesz, amelyre szeretettel várunk mindenkit! A koszorúkat másnap, advent első vasárnapján a 10.00 órai szentmise keretében áldjuk meg.
10. Szintén szombaton 18.00 órától a Székesegyház előtt lesz a közös adventi gyertyagyújtás, amelyre szeretettel hívunk mindenkit!
11. November 21-28. között a Mária Rádió plébániánkról közvetíti a 18.00 órai szentmisét. Advent első vasárnapján a 10.00 órai szentmisét és előtte a rózsafűzért is közvetítik.
12. Az adventi időben, november 28-tól templomunkban reggel 06.00 órakor lesz Rorate szentmise. Az esti szentmise változatlanul, 18.00 órakor megmarad.
13. Lehet jelentkezni a Hétköznapok Lelkigyakorlatára, akik ezt az adventi időben szeretnék végezni. Az első találkozó advent első vasárnapján, 19.00 órakor lesz.
14. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik ebben az évben már rendezték az egyházi hozzájárulást. Kérjük, hogy aki megteheti, év végéig rendezze ezt, így tudjuk a templom és plébánia számláit fizetni és így tudunk tervezni.
15. Szeretettel ajánljuk a Kedves Hívek figyelmébe a Vasárnap című hetilap írásait.