HIRDETÉSEK

2021. november 21. – Krisztus a Mindenség Királya

1. Hálásan köszönjük a tegnapi templomtakarítást és a templom körüli munkálatokat!
2. Ma Krisztus Király ünnepével lezárul az egyházi, és jövő vasárnappal elkezdődik az adventi idő. Advent hétköznapjain templomunkban reggel 06.00 órakor hajnali szentmisék lesznek. Az esti szentmise változatlanul 18.00 órakor lesz.
3. Idén nem lesz közös adventi koszorú készítés a plébánián. Az otthon elkészített koszorúkat jövő vasárnap, advent első vasárnapján és lehet hozni a templomba és ezeket a 10.00 órai szentmise keretében áldjuk meg.
4. Az adventi időben a Hétköznapok lelkigyakorlatára hívjuk a Kedves Híveket. Akik vállalják ezt az utat, azokkal advent első vasárnapján, 18.00 órakor lesz egy közös találkozó, ahol megkapják az első hétre szóló füzetet. Ez minden napra tartalmaz egy imát, gyakorlatot. Minden hét végén közösen visszatekintünk az eltelt hétre és kiosztjuk a következő heti füzetet. Ez a „lelkigyakorlat” négy hétig tart. Kérjük, hogy részvételi szándékukat november 27-ig jelezzék.
5. Kora tavasszal, februárban tudjuk elkezdeni a templom belső felújítását. Ehhez kaptunk állami támogatást, de ez nem fedezi teljesen a költségeket. Eddig, az elmúlt időszakban 35.164,- RON adomány érkezett be a felújításra. Ez lefedi a fűtéskorszerűsítés munkálatait, amit elvégeztünk (35.000,- RON-ba került). Most következik az ablakcsere, valamint a belső javítás, festés, amit februárban kezdünk el. Ezek a munkálatok hozzávetőlegesen 170.000,- lejbe kerülnek. A kapott támogatás és a meglévő tartalék mellé még kb. 45.000,- lejt kell összegyűjtenünk. Ebben kérjük a Kedves Hívek segítségét.
6. A mai szentmise adományait a Caritas javára továbbítjuk.
7. A héten szombaton, november 27-én, 11.00 órakor ünnepeljük templomunk búcsúját. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Ft. Szabó Ervin, nagyvárad-olaszi plébános lesz. Szeretettel várunk mindenkit! Ezen a napon nem lesz más szentmise templomunkban.
8. Szintén november 27-én, szombaton, 18.00 órától adventi gyertyagyújtás lesz a Székesegyháznál.

Mindenkinek isten áldását kívánjuk az előttünk álló hétre!