HIRDETÉSEK

2021. október 10. – Évközi 28. vasárnap

1. A járványhelyzetre való tekintettel fokozottan figyeljünk a biztonsági előírásokra: maszk viselésére, kézfertőtlenítésre, valamint a kijelölt távolságtartásra.
2. Jövő vasárnap 13.00 órától lesz Biharszentjánoson, a plébánia filiájában az örökös szentségimádási nap. 13.00 órától csendes szentségimádás. 16.00 órától énekes dicsőítés, 17.00 órától vezetett szentségimádás lesz, amely 18.00 órakor szentségi áldással zárul. Szeretettel hívunk mindenkit!
3. Előre hirdetjük, hogy jövő vasárnap a szentmise adományait a missziók javára továbbítjuk.
4. Továbbra is gyűjtjük az adományokat a templom belső felújítására. Reményeink szerint jövőre sikerül elkezdeni a munkálatokat.
5. A fiatalok csoportja is vállalta, hogy besegít a templom takarításában, és a felnőttek csoportjába is várunk önkénteseket, akik két-három heti rendszerességgel be tudnának segíteni. Köszönjük mindenki munkáját!
6. Ebben a hónapban indulnak majd az elsőáldozásra felkészítő hittanórák. Szeretettel hívjuk és várjuk a gyerekeket! Beíratkozni a plébánián lehet személyesen. A hittanórák időpontját a szülőkkel fogjuk egyeztetni.
7. Még vannak különböző méretű megvásárolható Szentírások. Mindegyik ára a hátoldalon található.
8. A Vasárnap című hetilap mostani számában többek között olvashatunk Ferenc pápa katekéziséről, a lelki erőszak megelőzéséről és gyógyításáról, valamint a gyász feldolgozásáról is. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe!

Mindenkinek isten áldását kívánjuk az előttünk álló hétre!