HIRDETÉSEK

2021. június 13. – Évközi 11. vasárnap

1. A héten még utoljára lesz ovis-kisiskolás hittan, kedden délután 5 órától. A hittanórák nyáron szünetelnek, és majd ősszel indulnak újra.
2. Csütörtökön 19.00 órától egy megbeszélésre hívjuk szeretettel az elsőáldozók szüleit. Az elsőáldozás tervezett időpontja augusztus 1, a 10.00 órai szentmise.
3. Újrakezdjük a szervezést a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek záró szentmiséjére Ferenc pápa is ellátogat. A tervek szerint szeptember 10-12. (péntek-vasárnap) napokon lennénk Budapesten és kapcsolódnánk be a programokba. Igyekszünk mielőbb részletesebb tájékoztatást adni. Kérjük, gondolkodjunk rajta, és aki tervez részt venni a Kongresszuson ezen a három napon, jelezze a plébánia felé.
4. A Vasárnap című hetilap mostani számában olvashatunk a nagyváradi Egyházmegyében történt diakónus szentelésről, az erdélyi katolikus iskolák végzős diákjainak elballagásáról, valamint az egyház liturgikus gazdagságáról. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe!

Mindenkinek áldott hetet kívánunk!