HIRDETÉSEK

2021. június 06. – Évközi 10. vasárnap

1. A héten csak az ovis-kisiskolás hittan és az elsőáldozásra való felkészítő hittan lesz megtartva.
2. A Rózsafűzér Társulat júniusi imaszándéka: „A családok egységéért, a férjek és az édesapák hitének megerősödéséért.” Erre a hónapra és a következő hónapokra a püspöki körlevélnek megfelelően kérjük a kedves Társulati Tagokat, hogy ezekre a szándékokra imádkozzanak.
3. Június 7-én, hétfőn, a szentmise után szeretettel várjuk a Rózsafűzér Társulat tagjait a szokott találkozóra.
4. Köszönjük mindazoknak, akik tegnap be tudtak csatlakozni a templomunkból is a világméretű Szentségimádásba.
5. Előre hirdetjük, hogy templomunkban az elsőáldozás augusztus 1-én, lesz a 10.00 órai szentmise keretében. Idén 7 gyermek készül az elsőáldozásra. Kísérjük őket imáinkkal a készület idején!
6. A Vasárnap című hetilap mostani számában olvashatunk szerzetesi életutakról valamint az egyház liturgikus gazdagságáról. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe!

Mindenkinek áldott hetet kívánunk!