HIRDETÉSEK

 

  1. február 7. – Évközi 5. vasárnap

 

  1. A mai napon van templomunkban az egyházmegyei örökös szentségimádási nap. A 10.00 órai szentmise után lesz alkalmuk a Kedves Híveknek bekapcsolódni a csendes és a vezetett szentségimádásba egészen az esti szentmise kezdetéig. 16.00 óráig csendes szentségimádás, 16.00 órától zenés áhítat, 17.00 órától vezetett szentségimádás lesz. A kitett lapra fel lehet iratkozni, hogy ki mikor tud egy-egy órát vállalni. Egy időpontra többen is lehet iratkozni, illetve szabadon, feliratkozás nélkül is bármikor be lehet kapcsolódni majd a nap folyamán.
  2. Február 11-én lesz a Betegek Világnapja. Ez alkalomból a városban a Székesegyházban szolgáltatják ki ünnepélyes keretek között a betegek kenetét a 17.00 órakor kezdődő püspöki szentmisében. Akik a szentséghez szeretnének járulni, kérjük február 9-ig jelezzék a plébánián. Február 10-én, az esti szentmise után lesz egy közös megbeszélés, és az érintettek ekkor fogják megkapni azt az igazolást, aminek bemutatásával a Székesegyházban fel lehet venni a betegek kenetét. A betegek kenetének jelentőségéről, és arról, hogy kik vehetik föl, a tájékoztató lapon lehet olvasni, amit el is lehet vinni a kis asztalról. Amennyiben valakinek problémát jelentene a Székesegyházban való részvétel, kérjük külön jelezze.
  3. Február 7-14. között a Házasság Hete alkalmából szeretettel várják a házaspárokat a Püspöki Palota kertjébe egy 16 állomásból álló sétára, ahol közösen elgondolkodhatnak házasságuk mérföldkövein. A sétát reggel 6 és este 10 között önállóan bármikor meg lehet tenni. Több információt a plébánia és az egyházmegye honlapján lehet találni.
  4. A Rózsafüzér Társulat februári imaszándéka: „Az egyházközség betegeiért, hogy megpróbáltatásaikat Krisztus lelkületével viseljék.”
  5. A Vasárnap című hetilap mostani számában többek között olvashatunk a humorról, a vita kultúrájáról, és emellett színes interjúkat, hasznos tanításokat találhatunk benne. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe!

 

Mindenkinek Isten áldását kívánjuk az előttünk álló hétre!