HIRDETÉSEK

 

  1. június 28. – Évközi 13.vasárnap

 

  1. A járványügyi hatóságok újabb rendelkezései az eddigi szigorítások további, fokozatos feloldását tették lehetővé. Továbbra is figyelve a belső terekre vonatkozó óvintézkedésekre (zárt terekben a védőmaszk használata, az előírt 2 méter fizikai távolság megtartása, kezek rendszeres fertőtlenítése), a jelenlegi előírások lehetővé teszik, hogy a templomokban mutassunk be nyilvános szentmiséket. A létszám miatt ez egyenlőre a hétköznapi szentmiséket érinti. Jövő vasárnap 10.00 órakor szabadtéri szentmise lesz a templomudvarban, melyet élőben is közvetítünk.
  2. Meghosszabbították és még tart a jövedelem utáni adó 3,5 %-áról való rendelkezés időszaka. Akik úgy gondolják, hogy ily módon tudják segíteni a plébániát, kérjük, töltsék ki az űrlap mindkét oldalát, annak minden szükséges részletét, és a kitöltött lapokat a plébánián lehet leadni ma estig. Az űrlapok megtalálhatóak a templomban, valamint a honlapon is. Az idei rendelkezésnek az újdonsága, hogy most az adó 3,5 %-át lehet felajánlani, valamint, hogy meg lehet jelölni, hogy ez a felajánlás két évre szóljon. Aki úgy gondolja, elviheti ismerőseinek, munkatársainak, szomszédainak is az űrlapot. Előre is köszönjük mindenki támogatását!
  3. A mai vasárnapon az adományokat, a Péter-filléreket, a Szentszék javára továbbítjuk, és ezek azok az adományok, amelyeket a pápa világszerte a szegények megsegítésére használ fel.
  4. Június 29-én lesz Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepe. Templomunkban este 18.00 órakor lesz ünnepi szentmise. Július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén, szintén 18.00 órakor lesz ünnepi szentmise a Katalin-telepen.
  5. A Vasárnap című hetilap írásait szeretettel ajánljuk a Kedves Hívek figyelmébe!

 

 

Mindenkinek áldott hetet kívánunk!