HIRDETÉSEK

 

  1. január 1. – Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)
  2. Január 1-jével egyházmegyénkben elkezdődik a Szent László Év, városalapító királyunk szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Ebben az évben egy új lobogót helyezünk el templomainkban, amely a jubileumi évre készült. Az egyházmegye erre vonatkozó programjait a későbbiekben közöljük.
  3. Január 6-án, pénteken Vízkereszt főünnepe, parancsolt ünnep. Templomunkban ünnepi miserend lesz: 08:00, 10:00 és 18:00 órakor lesz szentmise.
  4. Ezen a héten első péntek. Időseinket, betegeinket meglátogatjuk a szentségekkel.
  5. Január 2-án, hétfőn elkezdjük a házszenteléseket. Mindkét lazarista atya – Szabolcs és Csaba atya – fogunk járni házat szentelni, külön-külön, hogy minél hatékonyabban végezhessük e szolgálatot. A tervek szerint hétfőtől csütörtökig meglátogatjuk a feliratkozott családokat, pénteken pedig az idősekhez és betegekhez megyünk házat szentelni. Ha valaki kimaradna, kérjük, jelezze, és utólag pótoljuk.
  6. Ma a 10 órai szentmise keretében megáldjuk a rózsafüzér-titkokat, amelyeket a csoportvezetők kiosztanak. Unterlender Mária vezetésével újraalakult a második Rózsafüzér Társulati csoport, 20 személlyel. Kívánjuk, hogy Isten áldása és a Szűzanya oltalma legyen a régi és új csoport tagjain egyaránt! A Rózsafüzér Társulat januári imaszándéka: A béke ajándékáért – „Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak!
  7. A Kedves Hívek figyelmébe ajánljuk a Mégis kiadványt, amely a Gyulafehérvári Szemináriumból érkezett hozzánk. Szép, minőségi kiad-vány, amely a papnövendékek és külső munkatársak írásait tartalmazza. Több mint száz oldalas terjedelme ellenére mindössze 5,- lejbe kerül.
  8. A Vasárnap című hetilap mostani számában olvashatjuk Ferenc pápa üzenetét a béke világnapjára. Továbbá találhatunk egy cikket a szabadság témájáról a fiatalok szemszögéből, beszámolókat olvashatunk az elmúlt év eseményeiről, és a gyerekek is találhatnak maguknak érdekes feladatokat.

 

 

Mindenkinek Istentől megáldott, boldog új évet kívánunk!