HIRDETÉSEK

 

  1. július 21. – Évközi 16. vasárnap

 

  1. A mai vasárnapon a szentmisék után jótékonysági vásár van a templom előtt. Sok köszönet az önkénteseknek, akik mindezt előkészítik, lebonyolítják!
  2. Még a héten lehet nyilatkozni az adó 2%-ának sorsáról. Amennyiben nem irányítjuk egy plébániához, vagy közhasznú szervezethez sem, akkor az államnál maradnak ezek az összegek. Ha valaki úgy dönt, hogy a plébániát támogatja, a kitölthető nyomtatványok a kis asztalon találhatóak, és vasárnap estig lehet leadni őket a sekrestyében, vagy a plébánián.
  3. Augusztus 03-10. között idén is tábort szervezünk Szobra, a lazaristák kollégiumába a nagyobb korosztály számára, 13. évtől fölfelé. Az információk a jelentkezési lappal együtt a kis asztalon megtalálhatóak. Érdeklődni a plébánia elérhetőségein, valamint személyesen is lehet.
  4. Az idei CSIT-el kapcsolatos információk a hirdetőtáblán találhatóak.
  5. Ma délután 16.00 órától szeretettel várjuk a gyerekeket, fiatalokat közös játékra, beszélgetésre, limonádéra. A plébánia nyitva áll!
  6. A Vasárnap című újság aktuális számában többek között olvashatunk az igazi vallásosságról Ferenc pápa megközelítésében, valamint fontos írást találunk a halál és az élet kultúrájáról. Szeretettel ajánljuk a Kedves Hívek figyelmébe.

 

Mindenkinek Isten áldását kívánjuk az előttünk álló hétre!