HIRDETÉSEK

 

  1. július 22. – Évközi 16. vasárnap

 

  1. Augusztus 18-23. között idén is megszervezzük a nagy sikerű szobi tábort a nagyobb korosztály számára. Indulás szombaton Biharkeresztesről a 07.31-kor induló vonattal (magyar idő szerint). Visszaérkezés csütörtökön, 19.29-kor Biharkeresztesre (magyar idő szerint). A vonatjegy ára az igénybe vehető kedvezményektől függően változik (pl. Magyar Igazolvány, Nemzetközi Diákigazolvány, stb.). További részleteket a jelentkezési lapokon lehet találni, illetve személyesen is lehet érdeklődni a plébánián.

 

  1. Október 19-23 között buszos zarándoklatot szervezünk Párizsba a Csodásérmű Szűzanya kápolnájába, ahol 1830-ban a Szent Szűz megjelent Labouré Szent Katalinnak, akiről a Katalin-telep is a nevét kapta. Az útvonalról és a költségekről a kitett plakáton lehet tájékozódni, valamint személyesen is lehet érdeklődni a plébánián. Az utazási irodával való egyeztetés után a jelentkezési időt augusztus 10-ig meghosszabbítottuk. Szeretettel várjuk a további jelentkezőket a fennmaradó helyekre!

 

  1. A Kedves Hívek figyelmébe ajánljuk a Vasárnap című hetilap beszámolót, amelyben olvashatunk a személyi változásokról a váradi egyházmegyében, valamint részletes cikket találhatunk a gyulafehérvári egyházmegyében fellelhető Szent László ábrázolásokról.

 

 

MINDENKINEK ISTEN ÁLDÁSÁT KÍVÁNJUK

AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HÉTRE!